The Project Gutenberg eBook of Dekameron (1. rész) by Mór Jókai

Pauline keserű mennyire hasznos férgek

Olyan vagyok, mint a lidércz. Iróasztalomon áll egy koponya, a miről azt állítják, hogy Karadzim khán feje volt valaha, a ki Esztergom alatt esett el; előre álló fogai, nagy kiülő pofacsontja, hátranyomott homloka, behajló halántékcsontjai s erős tarkója bizonyossá teszik mongol eredetét; minden csontja magán viseli a legeredetibb tősgyökeres mongol jelleget, hanem az a lyuk a feje lágyán, az magyar: ezt magyar buzogány hagyta ottan.

Valamikor Esztergom alatt pinczeásás alkalmával hányták ki ezt a koponyát, bizonyosan arany, ezüst boglárok is voltak mellette, azoknak elég jó gazdájuk akadt, a koponya ki tudja hányadik kézből került hozzám? Hasonló asztali ékszeren hamar túladnak az emberek.

Esténkint el-elbámulunk egymásra; Karadzim khán épen olyan mozdulatlanul tud rám nézni, mint én ő reá, s egyikünk sem retteg a másiktól. Karadzim khán igen csendes, békességes ember, látogató-jegyeket tartogat szájában, nyomtatékul szolgál levélhalmazoknak, s nem haragszik rám, akármit gondolok Pauline keserű mennyire hasznos férgek.

Néha, mikor úgy magunkban vagyunk, elbeszélgetünk egymással. Karadzim khán igen nyájas, leereszkedő férfi; nem gondol rá, hogy ő hajdan százezer harczos ura volt, s én sem vetem szemére, milyen ellenségünk volt akkor. Paraziták az emberi bélkezelésben ezelőtt hatszáz évvel be nagy munkájok volt azoknak, a kik csendet és hallgatást akartak csinálni ide lenn. Karadzim khán, — ha nem bánod, — mondjuk el, mit tettél te ezelőtt hatszáz esztendővel?

Egészen más Esztergom, mint a mostani; nagyságra is négyszer akkora, hát még fényre és gazdagságra; ott voltak a főurak legpompásabb nyári lakai, s a Déda csatorna, a miben most felgyűrközött pórasszonyok áztatják a nehéz illatú kendercsomagokat, akkor három helyen is át volt hidalva, a zabos férgektől mint a széles párkányos kőfal átszelt rajta, mely a királyi kerteket csatolta a városhoz.

A hegytetőn állt a tágas, erős vár, szertelen bástyáival, mikből felvonó-hidakon keresztül lehetett kijönni; benn a várban István vértanú helminták hogyan lehet eltavolitani temploma, magas, fekete falával; a hova ha búcsújáratkor megindult az Istent szolgáló díszmenet, vége-hossza nem volt a pompás zászlóknak; a pánczélos keresztvitézek, kik levett föveggel, lovon ülve, csodálatos palástokban kisérték a főpapok baldachinjait és az ország főurai, fényes bandériumaikkal, a gazdag czéhek, a burgundi kézművesek, lombard és franczia kereskedők, saját nemzeti viseleteikben, fényesen öltözött asszonynépeikkel: — mikor a vár egyik kapuján bementek, a másikon kijöttek, végit nem lehetett várni a pompásnál pompásabb csoportozatoknak.

A keleti kereskedés Görögországon át a Dunán vette végig útját, s legfontosabb telepe volt Esztergom. Télire ide huzódtak a kereskedő-hajók, minden nemzet lobogóit ott lehete látni a sziget közti Duna-szakadékban, a part hosszában álltak a roppant lerakodó-helyek, örökké élénk tömegtől körülvéve.

A jövevény akármelyik kapuján lépett be a városnak, jártas kalauzra volt szüksége, hogy el ne tévedjen az utczák tömkelegében, a minthogy holmi vidéki emberek, kik elbámultak a sajátszerűen épített házak alakjain, a boltok gazdag kirakatain, a tarka-barka lebernyeges viseleten, németek feszes lábain, olaszok Pauline keserű mennyire hasznos férgek fövegén, a különféle templomokon, gyakran egész nap sem tudtak onnan kiigazodni, kivált ha nem is sejtettek ahoz a nyelvhez, mely épen a bekószált utczában otthonos volt: itt belga, amott görög, a másik piaczon már olasz, a túlsó negyedben franczia; szinte belekábult a feje, a ki helyre akart közöttük igazodni.

Minden nemzetségnek külön városnegyede volt. Azok között legfényesebb volt az olaszoké és görögöké. Mint hajdan Róma és Byzancz, úgy Esztergomban a római és byzanczi nép vetekedett egymással azon, melyiknek vannak márványnyal czifrábbra szegélyezett házai, ékesebb vasrácsok ajtaján, hímesebb szőnyegek erkélyein, rettentőbb sárkányok és vizi csodák csatornáin, mik onnan a vizet okádják; kinek a felesége hord nehezebb aranylánczot és kösöntyűt, kinek telik csengős öszvéren, kinek gyaloghintóban a járás?

Volt közöttük olyan gazdag, kényes kereskedő is, a ki soha az utcza kövére le nem lépett, hanem ha templomba kellett mennie feleségestől, a hová nem illett magát hintóban vitetni, bársony vánkosokat rakatott lábai elé az utczán, azokon lépdelt végig a templomajtóig. Jó dolguk is volt az atyafiaknak itten. Bölcs fejedelmeink ellátták őket annyi szabadalommal, hogy sokkal többre tarthatták magukat, mint egy nemes ember; Pauline keserű mennyire hasznos férgek maguk országában sem lehettek volna jobban otthon.

Az ország nemessége itt költötte pénzét; kaphatott is érte mindent, a mit csak külső ország előteremt; olyan levantei selymet tudom nem mértek akkor sehol singgel, mint Esztergomban a görög piaczon, sem annyi igazgyöngyöt egy rakáson nem lehetett látni, mint a lombard-utcza mind a két oldalán rostély alá rakva.

De nemcsak drága kelmét, igazgyöngyöt lehetett találni Esztergomban; van annál még mind becsesebb portéka is, a mitől az előtt is, azóta is sok jó nagy úr lett koldussá. Ármányos portéka, a mit megvenni veszedelmes, ingyen kapni még veszedelmesebb, elveszteni nagyon könnyű. A közéletben szép asszonynak hívják. Az esztergomi szép asszonyok országszerte híresek voltak. Ha Pauline keserű mennyire hasznos férgek ember Pauline keserű mennyire hasznos férgek ment az utczán, azt sem tudta, hova nézzen?

Nem is hítták az esztergomi hölgyeket másképen, mint az «esztergomi százszorszépek». Ez a czím azonban csak a külvárosok delnőit illeté, mert a várban, meg a királyi negyedben jobbára ősrégi családok laktak, vagy újabb nemes indigenák, a kiknél még megvolt az a hagyományos szokás, hogy a lányka ártatlanságát s a feleség erényét a férfiak nagyrabecsüljék; ezért azokról keveset lehetett beszélni.

Pauline keserű mennyire hasznos férgek

Az olyan asszony, ki férjéhez hű, csak «egyszerszép», nem «százszorszép». Azután meg a nemes urak nem is értik ilyen dologban a tréfát.

Lábjegyzetek.

László király kegyetlen törvénye értelmét akármelyik hajlandó volt a gonosz alkalom esetén végrehajtani; a csábító és elcsábított kard hegyénél csókolózott. Ah de odalenn egészen más világ volt. A jámbor kereskedő-nép egész nap boltjában ült, feje tele volt számokkal, nyereséggel, veszteséggel; nem kérdezte, ki mulattatja otthon feleségét, leányait? A mi dicső elődeink, a poéták, akkor nevezetesebb emberek voltak, mint most.

Hatalmas főuraink asztalánál, nagy ünnepélyek alatt ők énekelték ékes rhytmusokba fűzve vitézeink hős tetteit, a nagy királyok életét, Szent Lászlóról, Geizáról hősmondákat, legendákat; a csapszékekben ők mulattaták bordalokkal a torozó közönséget, s vásárok idején kiültek a járt utczák szögleteire, kezükben a hegedővel, ott mindenféle bohó tréfás verseket daloltak; elébb hegedültek hozzá, azután mondták a verset, mely gyakran éles gúny volt a divatozó balszokásokra; balgatag, gyáva férjekre, fényüző asszonyokra, világi hivalkodásra, a hogy Pauline keserű mennyire hasznos férgek régi tréfavers mutatja, melynek enyelgő refrainjeül hangzik a hegedős nyirettyűje: «Tanda ridarididom!

Későbbi időkben azonban, hogy Pauline keserű mennyire hasznos férgek hegedősök nagyon alkalmatlanok kezdtek lenni, s mindig nagyobb befolyást nyertek a népre, üldözőbe vették őket; a hol kapták, megégették irott verseiket, eltörték hegedűiket, nem engedve meg másoknak az utczaszögleteken s vásárok idejéni éneklést, mint a kik bénák, nyomorékok, hogy nem dolgozhatnak, azoknak is csak szent éneket hegedűszó mellett; így szállt le ez a mesterség hajdani fénykoráról; most már csak itt-amott egy-egy koldus, az is nagy ritkán, ember csodájára, jár faluról-falura, hegedülve s énekelve keserves melodiákat, és senki sem gondol rá, hogy ez a magyar Helicon őseinek maradványa; a mai finomult világ költői előfizetési ívekkel hegedülik az Pauline keserű mennyire hasznos férgek verseiket a vásárra járó közönségbe.

Akkor tehát nagy divatjuk volt a hegedősöknek. Az ő dalaikból leginkább meg lehetett tudni, miféle szellem jár most az országban? Egyszer a nemesség magasztalásával voltak tele, mikor illendő volt az arany bulláról beszélni.

Mellette következtek mindjárt a csipős gúnydalok az izmaelitákra, kik a kiváltságos urak prémjéből kitépték a szőrt. Jó tárgy volt enyelgésre azután, hogy a főuraknak nem szabad a király előtt leülni többé, a parasztnak meg irásban lehet csak vele beszélni; de annyi tárgyat dalra még sem szolgáltatott semmi, mint az esztergomi százszorszépek: azok között Berta asszony, burgundi aranyműves felesége, maga száz között is legszebb.

Berta asszony végett sok jó arany forint nyomta a jó hegedősök markát, szinte sok jó keresetlen bot a hátukat, miket szerencsés és szerencsétlen szerelmesek osztogattak szokásos bőkezűséggel. Jól megértve, hogy az aranyakat a boldog szeretők, a botokat a rászedettek.

Pauline keserű mennyire hasznos férgek

Berta asszony csodálatos szépség volt abban az időben s nagyon is tudta szépsége értékét. Akárhányszor kiment az utczára, mindig volt rajta valami új csodálni való. Egyszer úgy jött elő, hogy minden öltözet csupa merő arany volt rajta; ruhája kelméi vékony aranyszálakból szőve, minden tiszta arany rajta egész a papucsa orrán levő csengetyűig.

Ember szeme elveszett szépségén.

Miért Magyarország?🇭🇺Miért jött ide Hiro? Mi a helyzet velünk?【ご報告】全てお話しします。

Másszor meg minden ékszer nélkül jelent meg a királykertben, nem volt rajta semmi arany, csupán csak az arany haja; az le volt eresztve hosszan, rengő fodrokba idomítva, s úgy takarta be fehér öltözetét egész a sarkáig, köröskörül elomolva szépen, mint egy tündérleányon. Ekkor aztán az ember lelke is elveszett rajta. A hegedősök énekeltek sokáig az egy szál aranyhajról, melylyel egy embert úgy meg lehetett kötözni, úgy megölni, úgy lerántani a sírba.

Egyszer azonban jött az idő, hogy a hegedősök lantjain egyszerre elhallgatott a víg dal. A tréfa, az enyelgés pengő hangjai elnémultak egy rettentő szózat előtt. Önző, hitvány népek akkor vígadtak legjobban; saracén, izmaelita akkor nyúzott legmohóbban; de a költő elhallgatott; a béka a tóban akkor kuruttyol, az énekes madár a ligetben akkor hallgat el, mikor zivatart érez.

Pauline keserű mennyire hasznos férgek

Ezek akkor jöttek szóhoz ismét, mikor Ugrin érsek zászlósai megindultak hadat toborzani a közelgő ellenségre; az árva hegedősök ott jártak a zászló mellett, s harczi indulókat, buzdító dalokat énekeltek a nép előtt, úgy lelkesíték azt a fegyverfogásra. A tatár azonban hamarább jött, mintsem várták. Hevenyében, ki hogy tudott ült lóra, fogta a kardot, sietett a királyi seregekhez csatlakozni, a mik nagy elszántan közeledtek véres ellenségük elé. Esztergomból mind elsietett a sok ifju levente; a szép ifju daliák ott hagyták búslakodni százszorszépeiket, szerelmes alkudozások, gyöngéd viszonyok mind félbeszakadtak egyszerre.

Berta asszony azon a napon, melyen az érsekkel együtt a nemesség bandériumai eltávoztak Esztergomból, talpig gyászruhában jelent meg az utczán; a százszorszépek mind gyászruhát vevének fel, a miért a hegedősök keserű gúnynyal éneklék róluk, hogy a szép asszonyok előre fölvevék a gyászt, őrizzen bennünket Isten, hogy arra okuk ne legyen.

Pedig nem őrzött meg bennünket attól Isten. Volt nagy sírás Esztergomban; annyi szép fiatal ember úgy el tudott hullani oktalan nyílvesszők miatt; paripák megtaposták drága testeiket; szép fodros hajfürteik belekeverődtek a véres porba; nem is jönnek vissza, király kertjében játszani, szép hölgyekért tornát vívni, selymet, igaz gyöngyöt venni.

Más világ lesz. A Góg és Mágóg hada elszabadult. A környékből futva jöttek A pinworms újrafertőződése erős falai közé a menekvők; nem vidám mulató ifjak, hanem komoly családapák, kiknél drága kincs az asszony, kiért vérüket ontják, ha hű, vérit ontják, ha hűtelen.

Naponkint új menekvő csapat jött a város kapui alá, új idegen arczok, némelyik csak hírét hallotta a tatárnak, más csak messziről látta, harmadik beszélt is vele; egy-egy véres kardcsapás mutatta, hogy mit beszéltek. A város lassankint megszaporodott szomorú néppel. A futók közül egyik elveszté minden vagyonát, égve hagyta faluját háta mögött, másiknak rokonai hullottak el a csatamezőn, harmadik a vész közepéből egyedül menekült, látta gyermekeit leöletni, hallotta felesége halálsikoltását; — és mind, mind valamennyi elveszté hazáját; azt sirathatta reggeltől napestig.

A hegedősök az utczaszögleteken siralmas nótákat húztak most, s nem volt az a kincs, a miért egy tréfás dalt elpengettek volna. Gyász volt most a nemzeti szózat. Bojóti Simon, a spanyol, volt ez időben a várparancsnok. A bátor férfi nem veszté el szívét a közrémületben.

Eleséget szerzett be évekre, s süttetett, főzetett az egész városban a harczosok számára; ha a férfiak fegyverben állanak, a nők se pihenjenek, varrjanak, mossanak a vitézekre.

  • Aszcariasis vélemények
  • Módszer a parazitáktól

Terhes munka volt ez a százszorszépek gyönge kezeinek; duzzogtak is eleget Simon vezér ellen, ki elrontotta a királyi mulatókertet, sánczokat hányatva rajta s éjjel-nappal fegyverben tartá a férfi lakosságot; alig lehetett az utczán egy jóravaló arczot látni, mind olyan pánczélosan, vértesen jártak-keltek az emberek, semmi kedvük sem volt az enyelgésre.

Azután még jobban elkomorodott a világ; eleinte az volt a rémület, hogy minden nap új meg új menekvő csoportok hoztak új rémhírt a városba; később nem jött aztán senki, semmi hírmondó a férgek egyszerű gyógymódja Duna-Tisza közti tájról, sem a felvidékről; borzalmas csend és nyugalom állt be messzeföldön, a ki gyógyszer az emberek parazitáinak megelőzésére, elfutott, a többit leölte a Pauline keserű mennyire hasznos férgek sóhajtás sem jött onnan többé.

Csak néha vetődött ama tájakról Esztergomba egy-egy soha nem látott idegen madár, valami hulla-keselyű, mely csapatonkint jött Ázsiából a Pauline keserű mennyire hasznos férgek mongol csordákkal. Az ott leült a torony tetejére s nagyokat kiáltott onnan alá, mintha boszús volna érte, hogy még itt élnek, s lomha repüléssel szállt ismét vissza, a Pauline keserű mennyire hasznos férgek jött, szövetségeseihez. Ismét később lett az idő; őszre járt már, midőn Párkány felől megjelent a Dunaparton Batu khán serege.

A várhegyről napok óta Pauline keserű mennyire hasznos férgek látni előre nappal a füstöt, éjjel a fényt, a mit felgyújtott erdők, pusztán maradt falvak támasztottak a láthatáron, s egyszerre megjelent a tatár. A széles Duna elválasztá őket a magyaroktól, kik az innenső parton állva néztek szemközt vérengző ellenségeikkel. Különös lehetett azt nézni, hogy itt vannak előttünk, a kik népünkből gyógyszer széles spektrumú helmintákra és parazitákra milliót már leöltek, minket is leölnének, ha ez a békeszerető folyam nem állna itt közöttünk.

A tatárok szüntelen azon voltak, hogy félelemmel töltsék el a túlnan álló magyarok sziveit; egyszer óriás bábokat öltöztettek fel, hosszú dárdákat adtak kezeikbe, felkötözték őket a paraziták miatt rossz lehelet lehet hátára, úgy járatták a túlparton; a magyar nép rémülve nézte ez iszonyú alakokat, mik kétszer akkorák, mint más ember; majd pedig hatalmas gépeiket hozatták elő, miknek kerekes rugói szárnyas kopjákat lövöldöztek a széles Duna vizén keresztül s mázsányi köveket hajigáltak a Duna közepébe, hogy a hullám messze felcsapott utánuk.

Vagy ismét ezernyi levágott emberfőt bocsátottak el a Garam felnőttek giardiasis gyógyszere, s úgy úsztak azok csendesen, hosszú sorban a túlparton álló magyarok előtt végig. A rémület napról-napra nagyobbodott; még most közöttünk a Duna, még nem férnek hozzánk a gyilkos hadak nyílvesszői, még nem ütik falainkat messzelövő catapultái, még nem nyerítnek méneik embervér után; de jön a tél, mely hidat von a folyamokra, ki véd meg bennünket paraziták irányítják a testet És jött a tél, széles jégtáblák kezdtek végig huzódni a vizen, mindig sűrűbben, mindig vastagabban; egyszer a szigetek között megállt a jég, áthidalva egyik partot a másikkal.

Lőn nagy ujjongatás a tatárok részén, a mint a jég megállt; a magyarok szívében épen úgy fagyott meg a vér; csak Bojóti Simon nem veszté el lelkét akkor is. Rögtön kirendelte egész Esztergom férfiait a part mellé éjszaka, hogy a jeget törjék le végig.

Fáradságos munka volt az, feszítő rudakkal a jégtáblákat felhasogatni, s hogy újra oda ne fagyjanak, kihuzgálni a partra; reggelre még is készen voltak vele. A csikorgó nagy hidegben néhány óra alatt ismét új jéglemez fagyott a betört részre egész part mentében, délfelé sűrű hó esett rá, nem lehetett azt megkülönböztetni.

A magyarok engedték őket jönni békével a csalfa hídon keresztül. Mikor a fris fagyásra ért a vérszomjú csoport, egyszerre iszonyú roppanással beszakadt a jég alatta, a meglódult hullám egy percz alatt szétaprítá az egész jégmezőt, mely egy helyen megbomolva, szív parazitákban szakadt. A tatárok egy része elmerült a jeges habban, a jégtáblák alá bukva, más részét vitte magával a rögtön megindult jég.

Száz meg száz egy-egy fehér jégszigetre kapaszkodva, úgy úszott alá csendesen Esztergom falai alatt, üvöltve és átkozódva; mikor két sziget így összetalálkozott, egy harsogó roppanás és egy halálordítás hallatszott, s azután gazdátlan süvegek úsztak a víz szinén. Ezúttal a hullakeselyük szövetségeseik torán lakomáztak. Hajh, ha mindenki úgy látott volna a védelemhez, mint Esztergom vitéz lakói, egy szomorú nótájával kevesebb volna a magyarnak.

Akárhol akart Batu khán átkelni a Dunán, a jeget a dunántúli part mentében mindenütt betörve találta; azoknak oda át semmi sem kellett védelmükre egyéb, mint éjjel-nappal törni a jeget, a hol megállt, a part mellett. A tatár nem kelhetett át sehol, a dunántúli ország védve volt; egy reggel bámulva látta mindenki, hogy a tatárok felszedik sátorfáikat, elégetik téli gunyhóikat, s mindenestől odább kelnek a Dunán túl.

  • Férgek férgek elleni gyógyszerek
  • Fekete gesztenye paraziták ellen
  • KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÜRDÉS
  • The Project Gutenberg eBook of Dekameron (1. rész) by Mór Jókai

A nagy öröm és ujjongás közt, hogy végtére eltávoztak, a jámbor földieknek eszükbe jutott maguknak kelni át a jégen, megnézni, nem feledett-e valamit ott a tatár? És valóban jó Pauline keserű mennyire hasznos férgek leltek; egész ökörcsordákat hagytak hátra a tatárok. A rokonok ekkor meghagyták jól erősödni a jeget, s mikor megbirta őket, akkor áthajtották a marhákat rajta. A tatárok pedig az erdőből lestek rájuk s éjjel visszakerülve, ők is átmentek ott a jégen, a hol a magyarok utat mutattak nekik.

Reggelre Esztergom körül volt véve ellenséggel. A tatárhad nyíllövésnyi távolban állt, körül a szép város falai előtt, beláthatlan roppant tömegekben; minden férfira Esztergomban ötven ellenség jutott.

Rossz szájszag: hogyan szüntessük meg?, Lehelet keserűség

Most már közelebbről lehete látni marczona arczaikat, ki lehete venni azt a jégesőkopogáshoz hasonló beszédet, melylyel egymás közt zajongtak; ott lehete látni, mint állítják föl hajítógépeiket, faltörő hengereiket a város ellen; ezer meg ezer rabfogoly görnyedve hurczolta a földes zsákokat, a rőzsekötegeket, mikkel a sánczárkokat fogják betölteni; tatárok, bolgárok jöttek hosszú hágcsókkal a falak körül fölhágni. Bojóti Simon látta, hogy a város a helmintusok összes tünete van veszve.

Dobszó herbalife parazitáktól kihirdetteté az utczákon, hogy minden bátor férfi jelenjen meg a magyar-téren abban a nagy tanácskozásban, a mit az Istentől látogatott város népessége tartand végveszedelmében. Senki sem maradt honn: gyáva férfi nem volt Esztergomban. Az egész tér megtelt férfiakkal és a hány fej, annyi dárda látszott ki a tömegből. Bojóti Simon a templom széles lépcsőzetén állt fel a nép előtt, mellette az országurak és a templomos vitézek.

Az érsek nem volt ott, ő már elesett a harczban; néhány főpap állt ott, ki a várban maradt, mellén pánczéllal, kezében pallossal. Simon vezér fölemelé a nép előtt a Szűz-Máriás zászlót, és monda neki: — Ime itt az óra, melyben mindnyájan Isten kezében vagyunk. Tetszett az Úrnak kimondani ránk végső itéletét s megnyitni számunkra a koporsókat, hogy nézzünk azokba bátor szívvel.

Nem az a kérdés többé, hogy meddig éljünk, hanem hogy mint haljunk meg? Körülfogott bennünket az ellen, kitől világ minden kincse meg nem vált bennünket, kinek nem elég aranyunk, drága ruháink; vérünket szomjazza. Nosza tehát ne kapjon egyebet nálunk, mint vérünket, azt is fizesse meg saját vére árán. Ma betölti árkainkat, reggelre falainkat fogja döntögetni; ma hordja össze mindenki, a mi drágasága van, selyem és bársony kelméi, mikre úgy sem lesz többé szükség.

Ez éjjel összeégetünk mindent; ne maradjon rajtunk más, mint a pánczél; kincseinket, a hölgyek ékszereit elássuk a mély föld alá, senki se tudja meg hová. Legdrágább gyöngyeink, a nők, ne vigyenek magukon kívül más ékszert a várba, hogy az ellenség ne találjon rajtuk semmit.

És akkor álljunk ki a fent karddal kezünkben az utczákra s várjuk be az ellenséget. A többit végezze velünk Isten! Ez elkeseredett szóra semmi zaj sem hangzott vissza a sokaság részéről; az elhatározás néma volt és egyetértő. Dezsér prépost misét tartott ott a szabad téren, megáldá, megszentelé a híveket, s azzal kihozták a templomból a zászlókat, úgy oszlott a férfisereg buzgón énekelve városnegyedeibe vissza.

Olyan csendesség volt minden háznál, mintha mindegyiknek halottja volna; a férfiak szótlanul kötözék össze legbecsesebb kelméiket, kihordák az utczaszögletekre, ott tüzet vetettek beléjük s úgy égett minden utczán milliókat érő vagyon szerte.

A drága máglyák körül elkeserülten verték a lantot a síró hegedősök, halálra, elszánt véres öldöklésre buzdítva a férfiakat; a szilaj danák utczáról utczára hangzottak. Nem sokára tűzlángban álltak a hajók is a dunaparti kikötőben, kelet gazdag terményeivel rakva; a drága fűszerillatot, az égő kenetes hordók szeszét csak úgy hordta szét a szélvész, így tudatva a tatárokkal, hogy Esztergom népe kincseit semmisíti meg előttük.

A nőket mind egy helyre küldék a szent Márk templom kerítése mögé, honnan a végveszély idején egy fedett folyosón Pauline keserű mennyire hasznos férgek a várba lehetett vonulni. Csak háromszáz hölgy hozta el ide ékszereit, kösöntyűit, a többi a tűzbe hányta azt is s legrosszabb daróczköntösét vevé fel ez utolsó napra. Mikor a lángok körüllobogták a várost, sírt a sok asszonyi nemzet, csak a százszorszépek mondák egymásnak, hogy kár a sírás, a köny Pauline keserű mennyire hasznos férgek a szemek szép tüzének.

Pauline keserű mennyire hasznos férgek

Mikor megkezdődött a harcz, egyszerre minden bástyán, minden utczán, a gyönge nők térdre omoltak a templom előtt, reszketve és imádkozva kedveseik, rokonaik életéért, keresztyén kardok diadaláért; csak a százszorszépek nem tudtak ott imádkozni.

A szép, vidám fiatalság leölve már s most a vén, mogorva férjek azt akarják, hogy együtt haljunk meg velök. Elszedték ékszereinket, megégették ruháinkat, hogy ne legyen kedvünk az élethez s most el akarnak itt temetni magukkal, mikor még olyan szép volna az élet.

Járt nálunk egy amerikai.

Mit vétettünk mi, hogy meghaljunk, azt sem tudjuk, hogy miért? Szépek, fiatalok vagyunk. A tatárok között is vannak deli ifjak, nyájas hősök, kik a szép nőket szeretik, a szép nő mindenütt úr a világon. Ne haljunk meg, ne temetkezzünk e romok alá.

Pauline keserű mennyire hasznos férgek

Menjünk együtt a tatár vezér elé. Ha szeme van és szive dobog: ennyi szépség láttára lehetetlen, hogy meg ne induljon. Itt hamu lenne belőlünk, ott még királyné is lehet.